Szerelemről

ruttkaiEgy örökzöld téma, ami ismét elém került, nem más, mint a szerelem. Számtalanszor elővettem már, aztán mindig félretettem. Nem egyszerű vállalkozás olyasmiről írni, ami mindannyiunk életében jelentős érzelmi állapotot jelent. Hiszen olyan sokszínű a szerelem, hogy ebben állást foglalni csak szubjektív módon lehet. Ráadásul sokan sokféleképpen írtak már róla prózában és versben, mutatták be képzőművészetben, zenében és filmben egyaránt.

Egy fotó volt a megindítója gondolataimnak, amely Ruttkai Évát és Latinovits Zoltánt ábrázolta. Még ezen a halvány színekben pompázó képen is, milyen tisztán érződik a szerelmük üzenete: őszinte elragadtatásuk egymás iránt. A pillanat, amelyet megörökített a kamera, a szerelembe zárt boldogság pillanata. Vajon mindannyian erre vágyunk legalább egyszer az életben?

Biztosan. Az élmények, amelyeket átélünk egy számunkra kedves ember társaságában, féltett emlékként pihennek majd szívünk mélyén. Amikor újra felszínre kerülnek, felcsillannak a régi mosolyok, tétova érintések, félénk suttogások, édes sóhajok, halk kacagások, vágyakozó tekintetek, bátortalan csókok. A kezdet még annyira izgalmas. A nő szívesen játssza egyszerre a csábítót és elutasítót, a kacérkodót és szűziest, az érdeklődőt és közömböst, az egyetértetőt és vitatkozót, a vidámat és hisztist. Egy férfi pedig vágyakozva, ködös tekintettel fogadja el szeszélyes természetünk minden egyes megnyilvánulását, fenntartva ezzel a szenvedély lángját. Kezdetben.

Mi az ami elveszik idő közben? Azt mondják, a szerelem élettartalma mindössze két év. Vannak, akik esküdöznek arról, hogy egy egész életen át szerelmesek párjukban. Megint mások nem hisznek a sírig tartó szerelemben. Talán mindkét tábornak igaza van, még akkor is, ha titkon mindannyian arra vágyunk, hogy örökké tartson. Amikor megjelennek a hétköznapi problémák, a fókusz már nem a szerelmünkön van, hanem megoszlik a figyelmünk a világ dolgaira. Hajlamosak vagyunk egy idő után úgy érezni, hogy a másik már nem szeret és nem is vagyunk fontosak számára, hiszen az idő, amit korábban együtt töltöttünk, számottevően lecsökkent. Szeretnénk mindig az elsők és egyetlenek lenni társunk életében. A szerelem már csak ilyen kisajátító.

Én nem gondolnám, hogy a szerelem átalakul szeretetté. Nehéz elképzelni, hogy úgy szeressem a párom, mint bárki mást a világon. A szerelem csak csillapodik, de az érzés nem hasonlítható semmi egyéb szeretethez, amit átélünk életünk során. Így a szerelem nem elmúlik, hanem nem tápláljuk már olyan intenzíven a lángját.szerelem

Miért lehetséges az, hogy nem csak egyetlen emberben lelünk szerelmes társra? Mert szerelmünk határtalan. Bárkiben megtalálhatjuk, akit közel engedünk magunkhoz, akire igazából kíváncsiak vagyunk. Mégis, létezik egy olyan lélek közöttük, akivel mélyebb, erősebb a kötődésünk, mint másokkal. Az igaz szerelem csodáját vele élhetjük meg.

Sose adjuk fel könnyedén annak lehetőségét, hogy a szerelembe zárt boldogság élményét megtapasztaljuk egy olyan társ mellett, aki a jelenben a mindent jelenti számunkra!