Búcsúzás

búcsúAz élet velejárója az elengedés. Az idő és a tér végtelenségében nincsenek kötött dolgok. Minden változik és mozgásban van. Semmi sem örök, semmi sem állandó. Előbb vagy utóbb búcsút kell majd vennünk mindentől, ami valaha fontos és kedves volt számunkra.

Meg kell tanulnunk túllépni ragaszkodásunkon és azon a rossz beidegződésen, hogy bármit is örökre birtokolhatunk. Mind a jó, mind a rossz érzések pillanatnyiak, nem konzerválhatóak, mert nem tudjuk folyamatosan reprodukálni őket. Érzéseinket mindig valamilyen esemény, vagy emberi viselkedés váltja ki. Annak megfelelően, hogy ez kellemes vagy kellemetlen érzéseket keltenek bennünk, kísérőjük a bánat és az öröm. Adjunk teret pillanatnyi hatásuknak és éljük meg teljességében azt. Minél előbb sikerül túllendülnünk a számunkra bántó, önsajnáló emóción, annál előbb adhatunk teret valami újnak, ami kellemesebb élményt tartogat számunkra.

Különösen fontos lehet ez olyan kapcsolataink esetén, amikor fordulóponthoz érkeztünk. Például a szüleinktől történő elszakadáskor a felnőtté válás küszöbén, párkapcsolatunkban, ami energiát vesz el tőlünk, munkahelyünkön, ahol már nincs összetartás, nincsen közös cél vagy egyszerűen azért, mert tovább kell állnunk. Idetartozik gyermekünk útjára bocsátása is, amikor megérett a családi fészek elhagyására.

Épp ezért van jelentősége a jelenben megélt és kimutatott érzelmeinknek. Vállaljuk fel az adott pillanat nyújtotta érzelmi reakciókat, értsük meg okait és levonva tanulságait, engedjük őket szabadon! Ha úgy érezzük az utóbbi időszakban felszaporodtak a veszteségeink vagy olyan személytől, kisállattól, tárgytól kellett végleg búcsúznunk, ami kedves volt szívünknek, engedjünk a fájdalomnak, a gyásznak, amíg szükséges, de szépen lassan törekedjünk a továbblépésre!búcsú2

 Legyünk tehát szabadok és engedjük el, ami már elmúlt! Így tehetünk legtöbbet azért, hogy valamitől szépen, kellemes emlékekkel a szívünkben búcsúzzunk. Adjuk meg a tisztességet a múltnak, hogy legyen becsülete a jelennek és hitele a jövőnek!