Anyák napjára

anyanapMegsárgult filmkockákon, futurisztikus jelenetek követik egymást, mint egy Tímár Péter filmben. Szereplői mosolyognak, integetnek, csókot dobnak a kamerának. A kislány, akit pajkos szülei kezénél-lábánál fogva lóbálnak, én vagyok. Minden egyszerű, mesés, gondtalan. Tiszta világuk naiv, szenvedélyes, csak az övék. A pillanat csodáját örökre magába zárja a filmszalag.

Szenteste van. Anya nagyon csinos. Tökéletes alakján jól mutat az elől gombos, derekán selyemövvel átfogott, halványlila, térdéig érő pamutruha. Haja fekete, vállig érő, lágyan simul keskeny vállaira. Csodálkozó, hatalmas barna szemei, karakteres orra, szűk ajkai, apa kedvenc játékszerei. Jó nézni őt. Lopott, titkos kincsként őrzött pillanatok ezek.

Anya kísér első nap iskolába. Félek. Szerinte minden rendben lesz. Ígéri, délután jön értem. A nap gyorsan elrepül és alig várom, hogy meséljek neki. Az udvaron várom, de nem jön. Elindulok egyedül az idegen városban, az otthon felé. A házak riasztóak, a bokrok sötétek, az emberek rideg tekintetűek. Meglátom a házat és egy nőt rohanni távolban. Anya az! Sírva kap ölbe, és azt hajtogatja, bocsássak meg neki.

Kislány. Hallom valahonnan egészen távolról. Apró kis test pihen a hasamon. A szülésznő bátorít, szoptassam meg. Próbálom cicimet betuszkolni kicsiny szájába. Először látom, pedig kilenc hónapja részese minden pillanatomnak. Gyönyörű. Alig várom, hogy a férjemnek kimondhassam. Kislány.klimt

Csillagom beverte a fejét. Három nap kórházi szobafogság. Reggeltől estig ott vagyok. Mesélek, társasozunk, rajzolunk. Este fürdetem, aztán hazasietek. A harmadik napon már nagyon eleven, nehezen viseli a bezártságot, én meg nehezen viselem őt. Energiám zéró.

A film lepergett, időutazásom véget ért. Csillagom élénken érdeklődik, mit írok annyira elmélyülten. Rólunk írok. Rólad, nagyiról, és magamról. Mit írsz rólunk, kérdezősködik. Kínosan érzem magam. Azt felelem az anyai szeretetről, amiről azt mondják a legerősebb a világon. A kötelék örök marad. Örök, mondja és szorosan átölel.