Merj veszíteni!

0-151-don-quijoteVajon hányan mernénk felvállalni annak a lehetőségét, hogy engedjünk egy vitás helyzetben vagy egy érzelmileg nehéz szituációban? Képesek lennénk átengedni az irányítást az ellenfélnek és a vesztesnek látszó oldalra állni? Valószínűleg csak nagyon kevesen.

Azt hiszem, félünk a kudarctól, saját bukásunktól és a szégyentől, amit akkor érzünk, ha rádöbbenünk, hogy mennyire alkalmatlanok vagyunk egy vitában az érvelésre. Ez az élmény azt bizonyítja számunkra, hogy valamit nem csinálunk jól. Irtózunk alulmaradni a másikkal szemben, mert az mérhetetlen sebeket ejt önbecsülésünkön. Ott van bennünk a szüntelen összehasonlítgatási kényszer. Az örökös versengés az első helyért, mert a második már nem érdem. Sokszor küzdünk olyan emberek kegyeiért, akiknek hatalmától, erejétől, szellemi fölényétől tartunk. Az ő dicséretükre és elismerésükre vágyunk.

Gyerekkorunktól kezdve bizonyítani akarjuk rátermettségünket szüleinknek, pedagógusainknak, neveltetésünktől függően társadalmilag elismert, előkelő pozícióban lévő embereknek. Bizonyítani szeretnénk azt, hogy nem vagyunk kevesebbek, mint ők, hanem elég jók vagyunk ahhoz, hogy megérdemeljük tiszteletüket, de legfőképp a szeretetüket. Ez sokszor görcsössé tesz bennünket.

Így kialakul az ego legerősebb védelmi mechanizmusát működtető személyiségjegyünk, a maximalista emberé. Hibáinkat felnagyítja, erényeinket kisebbíti és minden egyes kudarcért önmagát hibáztatja, és végül saját sebeit nyalogatja. Keserűségében egyre szigorúbb és kritikusabb lesz másokkal. Pedig örök érvényű szabály: Ha kritikusan tekintesz másokra, kritikusan tekints magadra is, és akkor lehet, hogy mások kritizálása már nem is lesz annyira fontos.

 tigrisSokkal nagyobb éberségre van szükségünk ahhoz, hogy felismerjük egy adott helyzetben, az engedés nagyszerűségét. Legyünk elfogadóak és fogjuk vissza ironikus oldalunkat, mert akkor képesek leszünk elnézőbbekké válni másokkal szemben is. Idővel már nem félünk hibázni sem, mert megértjük, hogy ez is hozzátartozik életünkhöz. Nagyobb bátorság kell hibáink elismeréséhez, mint szorult helyzetünktől szabadulva, nekiugrani ellenfelünknek. Azonban az igazi harcot önmagunk ellen vívjuk.

Merjünk veszíteni, hogy nyerhessünk!