VÍZÖNTŐ

Vízöntő

Vízöntő, ahogy én látom őket (A Vízöntő Aszcendensűek is magukra ismerhetnek):

Tapasztalataim szerint a legnagyobb különbség, – személyiségüket tekintve -, közöttük van. A januári Vízöntők tartózkodóbbak, míg a jegy végén születettek érzelmileg bizonytalanok. A jegy zenitjén született Vízöntőknél tapasztalható erőteljesebben a rájuk jellemző sajátosságok. A legfontosabb ismérvük: más vagyok, mint te, és más is akarok lenni, mint te. Legnagyobb kincsük a függetlenségük, különben nem érzik magukat szabadnak, ami erősen gátolja szárnyalásukat. Valójában erős megfelelési kényszer működik bennük, de annyira jól adják el magukat, hogy sosem gondolná ezt róluk senki. Gyakran okoznak káoszt a rendszerben, csupán azért, mert nem tűrnek semmit, ami hagyományos és megszokott. Mindig új terveik vannak és megvetnek mindent, ami gátolja őket saját céljuk elérésében. Érdeklődve figyelik korunk újdonságait, legyen szó technikáról, művészetről, divatról, életmódról. Szívesen szerveznek e köré eseményeket, szimpóziumokat, mivel kiválóan értenek ahhoz, hogy a káoszból rendet csináljanak. Emberbarátok, ami esetükben úgy mutatkozik meg, hogy kritikájukkal, tanácsaikkal lerombolják a másik ember jól felépített személyiségrendszerét, majd hagyják, hogy egojuk romjaiból, új személyiséget építsenek maguknak a régi, elavult helyett. Egy kívülálló mindezt érzéketlenségként élheti meg. Mivel egy Vízöntő hideg érzelmi típus, azaz képes érzelemmentesen közelíteni minden élethelyzethez, döntéseiket a ráció segítségével hozzák meg. Így mindig tiszta fejjel határozzák el magukat. Gyakran állnak közösségek élére, szervezkednek, tanácsolnak, támogatókat kutatnak fel. Jellemző rájuk, hogy képesek az utolsó pillanatban felrúgni mindent és a többieket kész tények elé állítani. Alkalmazkodjon a másik, hisz ő úgy is jobban tudja a tutit. Szívesen vállalnak szerepet jótékonysági szervezetekben, állatvédő ligákban, környezetvédelmi egyesületekben. Életfeladatuk ezért nem is annyira meglepő: Megváltó, aki másokért áldozza fel magát. Miért lehet számukra ez nehéz feladat? Mert az élet mindig csapdákat tartogat. Komoly csalódásokat őriznek lelkükben, így inkább elzavarják az embert, semmint felvállalnának bármit is helyette. Aztán, ha felismerik a lehetőségét annak, hogy hol nyújt a sors számukra segítő kezet, megértik, hogy önmaguk gyógyulása csak mások gyógyítása árán valósítható meg. Addig viszont ők a meg nem értett művészek, a csalódott barátok, az elhagyott szeretők és a szeretethiányos gyermekek. Minél inkább erőlködnek és magyaráznak saját nagyszerűségükről, annál távolabb kerülnek attól, amit valójában képviselnek: Üdvösséget hozni másoknak. Addig a másik ember szemében a csodálatnak vélik a megvetés talmi csillogását. Amikor képesek szívből jövően támogatni másokat, beteljesítették feladatukat. A Vízöntő hölgyek (különösen a februáriak) annyira különcök, hogy egy csoportból azonnal kiemelkednek: színesek, harsányak, feltűnőek. A Vízöntő férfiak pedig a Zodiákus macsói. Sosem mondanának nemet egyetlen kínálkozó alkalomra sem, amely egy hölgy ágyába vezeti őket. Nagyon rámenősek tudnak lenni, és disznó viccekkel, kétértelmű megjegyzésekkel fűszerezik udvarlásukat, több-kevesebb sikerrel.