SZŰZ

Szűz

Szűz, ahogy én látom őket (A Szűz Aszcendensűek is magukra ismerhetnek):

Nekem ők az igazi vízválasztók ég és föld között, a ráció és a megérzések világa között. A Zodiákus utolsó jegye az éjszakai égbolton. Az a pillanat, amikor a sötétségből a fény utat tör magának, a fizikai tapasztalások beérnek és felfedezzük, hogy sokkal több a világ annál, mint amit fizikai érzékszerveinkkel felfoghatunk. Amikor egy Szűz rájön erre, kétségbeesik, hiszen ő szeret mindent alaposan, konkrét magyarázatokkal, tézisekkel, tudományosan igazolt eszközökkel alátámasztani. Egy Szűz sosem hisz másnak, szeret saját maga utána járni a dolgoknak, így tényleg a saját útját járna kérlelhetetlenül.  Ez az egyetlen, amit el tud fogadni. Aztán egyszer csak történik valami az életében és megérti, nem minden magyarázható a már megismert logikai rendszerekkel, módszerekkel. Megérti, ha minden szisztematikusan történne, nem borulna fel az egyensúly a világban. Hatalmas egyéni fejlődés lesz ennek a következménye. Ekkor tudja teljesíteni életfeladatát, tökéletes tudását mások szolgálatába állítani. Ekkor tudatosul benne, hogy vannak dolgok, amelyek csak logikai úton megoldhatóak, de vannak olyan helyzetek, amikor megérzésünkre kell hallgatni. Amikor egy Szűzről beszélünk mindenkinek a pedánsság, precizitás és tisztaságmánia jut először az eszébe. Nem alaptalanul. Igaz én kiegészíteném azzal, hogy sokkal jobban jellemző ez a férfi Szüzekre, mint a nőkre. Talán nem sértődnek meg, ha azt írom róluk, igazi élmunkások. Munkájukra mindig lehet számítani és sasszemmel szúrják ki a legapróbb hibát is egy-egy munkafolyamatban, de akár az élet bármelyik területén (párkapcsolat, barátok, ismerősök, stb.) Ha létezne meós archetípus, azt róluk mintáznák. Nem szeretnek előtérbe kerülni, jól elvannak ők a háttérben is. Ha muszáj, dolgoznak csapatban is, de akkor érzik igazán jól magukat, ha kapnak egy saját irodát és bezárkózhatnak oda. Nem tudnak kibontakozni, mint vezető, mivel képesek és elvégzik a munkát beosztottjaik helyett is, így energiájuk szétforgácsolódik a térben. A jegy elején született Szüzek kicsit kötekedőbb kommunikációt folytatnak, míg a jegy végén születettek lágyabban fejezik ki önmagukat. A zeniten születtek képviselik leginkább a jegyük sajátosságait. Erős kritikai hajlam jellemzi őket, amit sosem restek az adott pillanatban kifejezni. Talán ezért sem annyira népszerűek társasági körökben, hiszen senki sem szereti, ha hibái nagyító alá kerülnek. Alapjában véve segítőkészek, de sosem hagyják ki, hogy megjegyezzék a másiknak: Ezt illett volna tudnod! Precizitásuk mögött rengeteg szorgalom, feláldozott idő és kitartás áll. Igazi maximalisták és ezt várják mindenki mástól is. Nehéz nekik megfelelni, mert mindenben a hibát keresik. Kevés barátjuk van, mivel a kiválasztásnál egy egész listát állítanak össze, amit szűrőként használnak. Azonban, akit barátjuknak fogadnak, azért tűzön-vízen át kiállnak, segítik és egy életen át szeretik őt. Mégis sok csalódás éri őket, mert magas elvárásaiknak csak nagyon kevesen képesek megfelelni. Nem jellemző rájuk a mézes-mázos modor és kerülik a képmutatást. A Szűz nőknek ez problémát jelenthet intim kapcsolatukban, mert egy férfi a párjától kedvességet, cirógatást, melegséget vár és valahogy ők ezt is túlságosan cicáskodónak tartják. Egy Szűz nőt sosem látsz enyelegni a párjával mások előtt. Ezzel szemben egy Szűz férfi pontosan az előbb felsorolt dolgokat részesíti előnyben kapcsolataiban.